Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2015.12.31

A bárányok hallgatnak I.

“Egy pszichopatával létesített intim kapcsolat bármely formája olyan szerencsejáték, amelyen azt kockáztatod, hogy mindent elveszítesz , és amiből semmit sem nyerhetsz.”

Claudia Moscovici

 

 

A pszichopata csábítókkal szembeni önvédelem legfontosabb eleme a kezdeti figyelmeztető jelek beazonosítása, hogy idejekorán, remélhetőleg mielőtt még komolyan megsérülnél, kiszabadulhass a kapcsolatból. Dr. Joseph Carver hasznos és praktikus listát állított össze egy pszichopatával – vagy ahogy szókimondóan fogalmaz, „Vesztessel” létesített veszélyes kapcsolat korai ismérveiről. Bár a pszichopata hódításnak nem valamennyi jele nyilvánvalóan negatív, amint látni fogjuk, még a pozitívnek tűnő jelek (pl. az azonnali kötődés /”szerelem első látásra”, tetőtől talpig belehabarodás, bókok és ajándékok áradata), is okot adnak a gyanakvásra. Hasonlóképpen Carver arra is felhívja a figyelmet, hogy a Vesztesnek nem kell valamennyi, az alábbiakban felsorolt tünetet produkálnia ahhoz, hogy veszélyt jelentsen számodra. Már három, az alábbi ismérvekből felsorolt kritérium megléte is egy potenciálisan veszedelmes kapcsolatot sejtet. Ennél több megléte már nem csupán valószínűleg, hanem ténylegesen ártalmas kapcsolatra utal. Carter a Vesztes fogalmának a meghatározásával kezdi: „ A Vesztes az a partnertípus, aki nagymértékű társadalmi, érzelmi, és lelki károsodást idéz elő egy párkapcsolatban (,,,).” Az alábbi lista megkísérelni összefoglalni a Vesztes jellemzőit, és férfiaknak, nőknek egyaránt útmutatást adhat, mi módon azonosíthatnak be egy potenciálisan romboló hatású kapcsolatot, mielőtt még maguk is komoly érzelmi (sőt esetleg) – fizikai sérüléseket szenvednének.

 

1.  Gyorsan kezd el kötődni és ezt ki is mutatja

„A Vesztes”– figyelmeztet Carter „érzelemvilága nagyon sekélyes és csak felületesen képes kötődni másokhoz. Az egyik dolog, ami miatt vonzódni kezdhetsz a Veszteshez az, hogy milyen gyorsan mondja ki azt, hogy „szeretlek” vagy hogy házasságot akar veled kötni vagy elkötelezni magát irányodban. Jellemző módon néhány hét randevúzást követően azt hallod, hogy élete nagy szerelme vagy és örökké veled akar maradni, szeretné, ha a házastársa lennél. Eláraszt ajándékokkal, ígéretekkel, elhalmoz figyelmessége jeleivel, kedvesebbnél kedvesebb gesztusokat tesz feléd.”

 

A pszichopaták általában imádják a románcokat. A kapcsolat kezdetén valósággal elárasztják vágyaik tárgyát bókokkal, ígéretekkel és ajándékokkal. Akárhány vasat tartanak is párhuzamosan a tűzben, energiáik nagy részét legígéretesebb célpontjaikra összpontosítják. „De” – figyelmeztet Carter -ez a látszólag pozitív jel valójában negatív”. Sokkal inkább a sekélyes érzelmek, mint a szenvedélyes szerelem jele. „Az egészséges személyeknél egy kapcsolat kialakítása általában hosszabb folyamat eredménye, hiszen akkora a tét…. A gyors fellobbanás minden esetben az érzelmi sekélyesség jele, amelyek később azt eredményezik, hogy a Vesztes ugyanolyan gyorsan válik majd le rólad, amilyen gyorsan kötődni kezdett hozzád”– mutat rá Carter.

 

 

2.  Az önbizalom elvétele

A Vesztesek általában a flörtöket és a kérészéletű viszonyokat kedvelik, ami újabb meg újabb adag izgalommal látja el őket. De hosszabb távú kapcsolatot is kialakíthatnak, hogy még több, tartósabb ellenőrzést gyakoroljanak az ígéretesebb alanyok fölött. A világos határokkal és egészséges önértékeléssel rendelkező erős embereket azonban csaknem lehetetlen ellenőrizni. Ezért csap át végül a pszichopaták a kezdeti, szenvedélyes bók-áradata maró kritikába. Ha már meggyőződtek afelől, hogy markukban tartják szívük választottját, elkezdik aláásni önértékelését. Carver pl. rámutat arra, hogy a Vesztesek minduntalan kijavítják a legparányibb hibáidat is, amitől folyamatosan megfigyelve, butának érzed magad és attól az érzéstől sem tudsz szabadulni, hogy valamit rosszul csinálsz….Önbizalmad és önbecsülésed fokozatos nyirbálása később lehetővé teszi számukra, hogy rosszul bánjanak veled – mintha valóban ezt érdemelnéd.

 

 

3.  Sohasem lehetsz elég jó

A pszichopaták nem sikeres kapcsolatot akarnak. Amit ők akarnak az a dominancia megszerzése oly módon, hogy minimum lelkileg és érzelmileg tönkre teszik partnereiket. Hosszú távon nincs semmi a világon, amivel egy pszichopatát ki lehetne elégíteni. Egyik, a blogban bemutatott eset szereplője, egy Drew Peterson nevű férfi pl. harmadik és negyedik feleségét is elhalmozta figyelmességével amikor még csak a barátnői voltak, vagyis az udvarlás ideje alatt. De a mézeshetek időszaka véget ért, amikor úgy döntött, feleségül veszi őket. Innentől kezdve bármit tettek is vagy nem tettek, semmivel nem tudtak hosszú ideig a kedvében járni. Barátaik és hozzátartozóik szerint Stacynek és Tracynek újabb meg újabb akadályokat kellett keresztülugraniuk, Drew pedig egyre magasabbra állította a rudat.

 

Ennek az alattomos folyamatnak a során a pszichopata fokozatosan aláássa partnere önbizalmát. Az végül túlságosan elbizonytalanodik ahhoz, semhogy képes lenne kilépni a bántalmazó kapcsolatból. „A Vesztes meggyőz arról, hogy soha nem lehetsz elég jó. Nem mondod elégszer, hogy „Szerelek”, nem vagy elég közel hozzá, nem teszel érte eleget miután ő annyi áldozatot hozott érted. Egy szóval, viselkedésed mindig egy kicsivel elvárásai mögött marad. Ez egy másik módja annak, hogy lerombolja önértékelésedet és önbizalmadat. Miután több hónapon át alkalmazta ezt a technikát, a pszichopata azt kezdi mondogatni neked: milyen szerencsés is vagy , hogy itt van neked ő, aki hajlandó elviselni egy olyan alkalmatlan és értéktelen embert, mint amilyen te vagy.”

 

 

 

4.  Elszigetelés a támogatóidtól

A természetben a ragadozók elszigetelik zsákmányukat a csorda többi tagjától, hogy könnyebben megtámadhassák és széttéphessék. Pontosan ezt teszik a pszichopaták is célpontjaikkal. A Vesztesek elszigetelik partnereiket barátaiktól, kollégáiktól és családtagjaiktól. Ezt nyílt kritikán keresztül is megteheti, vagy minden találkozóra elkísérik partnereiket. Esetenként burkoltabb manipulációhoz folyamodnak : finoman családjuk és barátaik ellen fordítják áldozatukat (vagy fordítva.) „A Vesztes attól tart, hogy barátaid, családtagjaid befolyást gyakorolnak rád, vagy rossz véleménnyel vannak viselkedéséről….Végül, hogy elkerüld a verbális büntetést, a faggatózást és a szóbeli bántalmazást, magadtól jutsz arra a belátásra, hogy jobb lenne, ha nem beszélnél családtagjaiddal vagy a barátaiddal. Távolságot tartasz hát barátaiddal és családtagjaiddal szemben, amivel magadra haragítod őket.”

 

 

 

5.  Barátaid és családtagjaid nem szeretik

A kapcsolat elején a pszichopaták általában hajlamosak arra, hogy kellemesek és elbűvölők legyenek. De amint áldozatuk a karmaik közé került, már arra törekednek, hogy elszigeteljék támogatói rendszerétől. Ily módon elidegenítik családjától és barátaitól. „A kapcsolat mélyültével, barátaid és családtagjaid látni fogjál, mit művel veled a Vesztes. Érzékelik a személyiségedben végbement változást és azt is, hogy visszahúzódóbbá váltál. Emiatt tiltakozni fognak. A Vesztes erre majd azt válaszolja, hogy irigylik tőled ezt a „különleges kapcsolatot”, tiltakozásukat és véleményüket pedig annak további bizonyítékaként használja fel, hogy ők vannak ellned, nem pedig ő.” – jegyzi meg Carver

 

 

 

6.  A Vesztes szándékosan okoz fájdalmat

„Ha csak egyszer is megüt, hátra csavarja a karod, megcibálja a hajad, beléd rúg , lökdös, eltöri egy személyes holmidat, azonnal hagyd ott”-javasolja Carter. Ha a Vesztes kritizálással kezdi, azzal folytathatja, hogy szitokszavakkal, becsmérlő jelzőkkel illet, majd fizikai erőszakhoz folyamodik és végül akár az életedre is törhet. Nagyon fontos, hogy az erőszak – beleértve a verbális agressziót is- legcsekélyebb jelére is fordíts hátat a Vesztesnek, hiszen az idő múltával rendszerint egyre növekszik a bántalmazások gyakorisága és intenzitása.

 

 

 

7.  A gonoszság és a cukiság ciklusai

Dr. Carver említést tesz az egyik esetéről, amelyben a pszichopata férj motorkerékpárt, drága ékszereket vásárolt feleségének azokban az időszakokban is, amikor folyamatosan bírálta, a falhoz vágta, elszigetelte szeretteitől, hűtlenséggel vádolta és trágár jelzőkkel illette. Ha ugyanis a pszichopaták következetesen gonoszkodnának és erőszakoskodnának partnereikkel, nem tudnák azokat megtartani. Ezért aztán, mint Dr. Carver rámutat: „a pszichopaták viselkedése ciklikusan változik: a gonosztól az imádni valóig és fordítva.” A ciklus akkor kezdődik, amikor szándékosan viselkednek bántóan és gonoszul. Valami apróság miatt durván szidalmazni, fenyegetni kezdenek, verbálisan bántalmaznak. Aztán, ugyanilyen váratlanul, másnap aranyosak, ezernyi apró módon mutatják ki figyelmességüket, akárcsak kapcsolatotok elején.

A cukiság időszakai arra ösztönzik a vesztesek partnereit, hogy ragaszkodjanak a kapcsolathoz azt a hiú reményt táplálva, hogy egyszer csak rátalálnak arra a valamire, amit Susan Forward pszichológus „varázskulcsnak” nevez, és hatására a pszichopata a továbbiakban már jól bánik velük. Csakhogy ilyesfajta varázskulcs nem létezik. A pszichopata törvényszerűen visszatalál majd valódi, rossz természetéhez. Idővel a gonoszság ciklusai sűrűsödnek, a bántalmazások pedig egyre durvábbak lesznek.” A szeretereméltóság pillanatai egyre ritkulnak, végül már csak nyomokban lelhetők fel, hogy az áldozatokat saját, vágyteljesítő fantáziáik csapdájában tartsák. „Kitartasz, folyamatosan abban reménykedve, hogy az utolsó gonoszság/ cukiság ciklust vészeltétek át. A gonosz ciklus másik célja az, hogy lehetővé tegye a Vesztes számára, hogy még több nagyon ronda dolgot mondjon rólad vagy azokról, akik fontosak számodra, lenyesegetve önbecsülésed és önbizalmad utolsó foszlányait is.” – figyelmeztet Carter

 

 

 

8.  Mindig a te hibád

Ahogy láthattuk, a pszichopaták sosem vállalnak felelősséget az elkövetett hibákért. Még az ordító tényeket is képesek letagadni és áldozataikat vádolják mulasztással. Nyakatekert logikájuk valahogy így működik. „Nem, nem én hibáztam. Vagy ha mégis, megérdemelted.” Fizikai bántalmazás esetén pl. talán nem tagadják le nyíltan, hogy kezet emeltek párjukra, de azok- szerintük – kiprovokálták az erőszakos viselkedést. Máskor kerek perec letagadják ennek tényét. A szóbeli bántalmazásra is talnak magyarázatot. Nem, nem ők, hanem partnerül viselkedik zavartan, annak vannak gondjai az idegeivel. Egyszóval, mutat rá Carver – a Vesztes sosem vállal felelősséget a viselkedéséért. Az mindig másnak a hibája.

 

 

 

9.  Ellentmondásos hírnév

A pszichopatákról általában megoszlanak a véleményük. Áldozataik utólag Janus- arcú karakterekként (mivel két arcot mutatnak) vagy Jekyll és Hyde -típusú személyiségekként (hiszen a szeretetere méltóból gonoszba csapnak át) emlékeznek vissza rájuk. Mint fentebb láthattuk, a pszichopata Jekyll -maszkja arra szolgál, hogy magához vonzzon, átverjen és kihasználjon másokat. A Hyde rész valódi személyiségét jelképezi – amelyik a későbbiekben egyre dominánsabbá válik. Egy pszichopata pl. cimborái számára szórakoztató, aranyos fickónak tűnhet, aki igazi társasági ember. De ez csak azért van, mert csupán egyik oldalát látták, a joviális arcát, amelyet meg akart mutatni nekik. Házastársa, hozzátartozói – vagy bárki, aki közelebbi kapcsolatban van vele – ki van téve személyisége egy másik, sokkal fenyegetőbb aspektusának is.

„Mint említettem, a mentálisan egészséges egyének személyisége és magatartása konzisztens. A Vesztesről kétféle, markáns vélemény él a köztudatban. Az emberek egyik csoportja óriási lelkesedéssel áradozik róla, mások viszont arra figyelmeztetnek, hogy egy rendkívül problémás személlyel van dolgod”-írja Carver.

 

Amellett, hogy megszívleled azt, amit mások mondanak, bízz saját intuíciódban és megfigyelőképességedben. Figyelj oda nagyon, hogyan bánik veled partnered az idő múltával és különböző élethelyzetekben. Különösen arra figyelj oda, hogyan reagál, amikor te kifejezésre juttatod különféle igényeidet vagy hangot adsz véleményednek. A pszichopaták nem tolerálják mások egyetlen valós, függetlenségre irányuló törekvését sem. És nem is képesek hosszú ideig jól bánni azokkal, akikkel intim kapcsolatban vannak. Bár a pszichopaták egy része, barátokkal, kollégákkal, ismerősökkel való felületes interakciói során folyamatosan képes megőrizni elbűvölő álarcát, egy huzamosabb ideje tartó, intim kapcsolat során valószínű, hogy lelepleződik kontrolláló, önző és agresszív természete.

 

 

 

10.      Az őrületbe kergetnek

A pszichopaták időnként a szó szoros értelmében őrületbe kergetik partnereiket. Egészen addig a pontig traktálják társukat hazugságokkal, hogy az saját valóságérzékében kezd el kételkedni. Oly mértékben bátortalanítják el és kicsinylik le őket, hogy elveszítik önbizalmukat és visszahúzódókká válnak. Olyan rosszul bánnak velük, hogy azok már minden porcikájuk reszket a dühtől. „A Vesztes olyan romboló hatással van rád, hogy azon kapod magad, hogy „őrült dolgokat” művelsz önvédelemből”-magyarázza Carver. „Paranoiásan figyelsz már arra is, mit viselsz és mit mondasz…Miközben azt hisszük, „megőrülünk”, nem árt, ha emlékeztetjük magunkat, hogy egy harci helyzetben nem létezik ún. „normális magatartás”. Nyugtasson meg az a tudat, hogy magatartásod normálissá válik, ha még azelőtt leválsz a Vesztesről, hogy az maradandó lelki sérüléseket okozna neked” Ha pszichopatával kerülsz kapcsolatba, más, szerencsétlen sorstársaiddal ellentétben talán élve megúszod. De ha nem vetsz véget, még korai stádiumában a kapcsolatnak, aligha úszod meg sérülések nélkül.

 

                                                                                   

 

 

 

11.      Szakítási pánik

A pszichopatáknak erős igényük van arra, hogy életük minden területét – különösen romantikus kapcsolataikat – ellenőrzésük alatt tartsák. Amikor azonban ráunnak partnerükre, vagy rátalálnak arra a személyre, akivel helyettesíthetik, se szó se beszéd faképnél hagyják. Szívtelenül, gyakran még azzal sem zavartatva magukat, hogy valamiféle magyarázattal szolgáljanak. De iszonyú dühbe gurulnak, amikor fordul a kocka és a partner hagyja ott őket. „A Vesztes pánikba esik attól a gondolattól, hogy elhagyhatják- hacsak ez nem kizárólag a saját ötlete volt. Ebben az esetben ugyanis olyan hirtelen dob el, mint egy forró krumplit” – mutat rá Carver. Nagyon gyakori, hogy a bántalmazó férfiak teljesen összezuhannak és zokogva könyörögnek, azt ígérve, hogy megváltoznak, feleségül vesznek, utazásokkal, ajándékokkal kecsegtetnek, amint partnerük szakítást helyez kilátásba . Csakhogy, ha újra a Vesztes horgára akadsz, a következő alkalommal már háromszor olyan nehezen szabadulsz.

 

 

 

12.      Csak semmi külső érdeklődés

Hogy még teljesebb körű kontrollt gyakorolhassanak áldozataik felett, a pszichopaták nem csupán elszigetelik őket környezetüktől. Beszűkítik érdeklődési körüket, tevékenységeiket is, ami oda vezet, hogy partnereik csakis és kizárólag rájuk fókuszáljanak. „Ha van valami saját elfoglaltságod és nem tudják elérni, hogy felhagyj vele, megkövetelik , hogy elkísérjenek, és gondoskodnak majd arról, hogy egész idő alatt pokolian érezd magad. Az emögött rejtőző koncepció: meg akarják akadályozni, hogy olyan szórakozásaid vagy érdeklődési köreid legyenek, amiket nem tudnak teljes mértékben ellenőrzésük alatt tartani.”

 

 

 

13.      Paranoid kontroll

A megrögzött pszichopaták árnyékként követik áldozataikat. Azzal gyanúsítgatnak másokat – beleértve a saját partnereiket is, hogy ugyanolyan manipulatívek, félrevezetők, gátlástalanok mint ők maguk. Jóllehet ők rutinosan csalják párjukat- gyakran megszámlálhatatlan szexuális partnerrel, szemlátomást folyamatos rettegésben élnek amiatt, hogy esetleg partnerük is megcsalhatja őket. Ezért aztán, mint Carver is megállapította:

 

 

A Vesztes folyamatosan ellenőrizget és nyomoz utánad, merre vagy, kinek a társaságában vagy. Ha egy ellenkező nemű személyekkel beszélsz, kismillió kérdést tesz fel azzal kapcsolatban, honnan ismered őket. Ha nem válaszolsz a telefonhívására, rögvest neked szegezi a kérdést: hol voltál, mit csináltál, kivel beszéltél, stb.”

 

 

 

14.      Nyilvános megszégyenítés

Hogy zavarba hozzák és elszigeteljék, a pszichopaták nem csak akkor küldik padlóra partnereiket, amikor kettesben vannak, hanem nyilvánosan is. Egy fajta lélektani- ha nem egyenesen fizikai védőfalat akarnak emelni fő célpontjaik és környezetük közé. Minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy aláássák önbecsülésüket, leszűkítsék társasági életüket, beszűkítsék érdeklődési körüket és kiiktassanak valamennyi pozitív emberi kapcsolatot az életükből. Következésképpen Carter megjegyzi: „ Abbeli igyekezetében, hogy nyilvánosság előtt is ellenőrzése alatt tartson, a Vesztes rád üvölt, trágár jelzőkkel illet, kegyetlen vagy kínos dolgokat vág a fejedhez nem csak akkor, amikor kettesben vagytok, hanem mások előtt is. …Ha túl sok ideig maradsz a Vesztessel, azon kapod magad, hogy ha társaságban vagytok egy szót sem szólsz, csak udvariasan mosolyogsz és belekarolsz.” A pszichopaták lábtörlőjükké akarják változtatni az erős és önérzetes egyéneket.

 

 

 

15.      Önmaguk felhatalmazása

Mint korábban láttuk, a pszichopaták feljogosítva érzik magukat arra, hogy bármit megtegyenek, és bárkivel azt tegyenek, amit csak akarnak. A törvény, az etika, mások érzelmei mit se számítanak nekik. „A Vesztesnek bámulatos érzéke van önmaga felhatalmazásához, azaz bármikor logikus magyarázatot tud adni arra, miért is tehet meg bármit, amit csak óhajt”-írja Carver, majd így folytatja: „Ha ellenállsz kívánságaiknak vagy követeléseinek és megsérted az általuk felállított szabályok valamelyikét, a pszichopaták jogot formálnak arra, hogy oly módon büntessenek meg, ahogy – szerintük – megérdemled.”

 

 

 

 

16.      Félelmetes temperamentum

Előbb vagy utóbb a Vesztes tanújelét adja lobbanékony természetének. Carter tapasztalatai szerint a Vesztesek gyakran közvetett erőszakkal kezdik – pl. demonstratívan a falba ütnek az öklükkel, vagy tárgyakat dobálnak – mielőtt még ténylegesen lökdösni, öklözni vagy ütlegelni kezdenék partnereiket. Az indulatkitörések, melyeknek kezdetben élettelen tárgyak az alanyai, a megfélemlítés egyik formáját képviselik. A Vesztesek ezzel a magatartással adják célpontjaik értésére, hogy velük is képesek ugyanezt megtenni. Az ilyesfajta kitörések fokozatosan hozzászoktatják partnereiket a többi erőszakos megnyilvánulás tolerálásához is.

 

 

 

17.      Rossz történetek

Úgy tartják, hogy valakinek múltbeli magatartásából következtethetünk a leginkább annak jövőbeli viselkedésére. Ez alól az általános szabály alól lehetnek kivételek is. Szerencsére néhányan, hiteles és következetes erőfeszítések révén javíthatnak jellemükön. Egy pszichopata azonban sosem fog e kivételek közé tartozni. Általánosságban, ha egy férfi valamennyi korábbi feleségét megcsalta, nagy valószínű, hogy a következőt is meg fogja. Ráadásul, mivel a pszichopaták semmi kivetnivalót nem találnak kártékony magatartásukban, nagyon valószínű, hogy még el is dicsekszenek vele. Ez szintén villogó vészjelként értelmezendő. „A Vesztes előszeretettel mesél olyan történeteket, amelyekben erőszakosan, agresszíven, érzéketlenül viselkedett másokkal, eltaszította őket magától., stb…Azért büszkélkednek zabolátlan vérmérsékletükkel és kitöréseikkel, mert semmi kivetnivalót nem látnak az erőszakban, sőt még büszkék is „nem nyelek le bárkitől bármit”- magatartásukra….Hallgasd figyelmesen ezeket a történeteket, mert azt is elárulhatják, hogyan fog végül veled bánni és mi vár rád.”

 

 

 

18.      A pincérnő teszt

Carver szerint a mód, ahogyan a Vesztes bánik azokkal az emberekkel, akik nem jelentenek számára közvetlen hasznot, megmutatja, hogyan viselkedik majd veled, ha már megfakult az újdonság varázsa. „Azt tartják, hogy az a mód, ahogy partnered egy számára semleges, az ellenkező nemhez tartozó személyt kezel – pl. pincér/pincérnő – jelzésértékű lehet, hogyan kezel majd téged hat hónap múlva”. A „mézeshetek” fázisa alatt talán úgy bánik veled, mint egy királlyal vagy királynővel. Azonban a Vesztes ez idő alatt sem feledkezik meg arról,.hogyan viszonyul általánosságban a másik nemhez. Így a pincérekkel, ügyfélszolgálati alkalmazottakkal vagy más, semleges személyekkel rosszul fog bánni. Ha szűkmarkúan osztja a borravalót, te se számíts semmire tőle, ha véget érnek a mézeshetek. Ha fanyalognak, panaszkodnak, kritizálnak vagy szeszélyeikkel gyötrik őket, akkor hat hónap múlva nagyjából te is ilyesmikre számíthatsz.(…) „Ha olyan férfivel randevúzol, aki téged királynőként, a többi nőt pedig lábtörlőként kezeli, fuss azonnal, amerre látsz. Rövidesen ugyanis te leszel az a lábtörlő, amelyen keresztültrappol, miközben más pünkösdi királynőket kerget.”

 

Mit árulnak el ezek a figyelmeztető jelek? Azt mutatják, hogy a kapcsolat elején a pszichopata meggyőzően kelti egy tisztességes szerelmes benyomását. Pontosan ily módon sikerül annyi lehetséges partnert magukhoz vonzaniuk. De egy intim kapcsolatban nem képesek sokáig fenntartani a normalitás álarcát, hiszen ez hamis és mesterkélt az esetükben. Ha megőrzöd éberségedet, már a kapcsolat elején, a pszichopata minden vonzereje, és extravagánsan romantikus gesztusai, szavai ellenére is képes leszel meghallani a vészcsengőket. Hiszen, mint Steve Becker pszichoterapeuta rámutat oldalán ( http://www.powercommunicating.com) egy kizsákmányoló kapcsolatban élő páciensei többsége felismerte a figyelmeztető jeleket. Azonban elbagatellizálták, vagy egyenesen figyelmen kívül hagyták ezeket. Sokkal szívesebben foglalkoztak romantikus fantáziáikkal semmint szembesültek volna a kellemetlen valósággal. Becker szerint nem a vészcsengők érzékelése a legnagyobb kihívás, hanem a velük való szembesülés.”Úgy találtam, hogy sok betegem valójában tisztában volt kizsákmányoló partnerük furcsa, leértékelő magatartásának/ viselkedésének, mert az vagy elég gátlástalan volt ahhoz, hogy kimutassa, vagy pedig képtelen volt véka alá rejteni. De olyan intenzíven sóvárogták a kapcsolatot, annyira szerették volna ha partnerük töklééletesen beleilledjen mindabba, amit oly mohón kerestek, hogy megtalálták a módját, hogyan nyomhatják el rossz érzéseiket: hogyan hagyják figyelmen kívül vagy bagatellizálják el ezeket a jelzéseket és hogyan racionalizálják el ösztöneik vészjelzéseit”

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.