Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2015.12.31

Kímélet nélkül

A köztünk élő pszichopaták – A pszichopata személyiség

A pszichopata személyiség

 

pszichopátia olyan személyiségzavar, amely bizonyos magatartásformák és a belőlük leszűrhető személyiségjegyek jól elkülönülő halmazaként definiálható, amelyek zömét a társadalom elítéli. Ebből adódóan nem könnyű egy személyt pszichopataként diagnosztizálni. Mint minden pszichiátriai zavar esetében, a diagnózis azokra a felgyülemlett bizonyítékokra épül, amelyek alapján az egyén a zavarnak legalább a minimális kritériumait kimeríti.

 

pszichopaták a társadalom ragadozói, akik kellemes modorukkal és manipulációval kíméletlenül gázolnak át az életen, összetört szívek, szétzúzott remények és üres pénztárcák tömkelegét hagyva maguk után. A lelkiismeret és a mások iránti együttérzés teljes hiányának következtében, a bűntudat és a megbánás legcsekélyebb érzése nélkül, felrúgva a társadalmi normákat és elvárásokat, önző módon elveszik, ami kell nekik, és úgy cselekszenek, ahogy kedvük tartja. Megrökönyödött áldozataik kétségbeesetten kérdezik: kik ezek az emberek? Mitől olyanok, amilyenek? Hogyan védhetjük meg magunkat tőlük? Bár hasonló kérdések immár több mint száz éve állnak a klinikai találgatások és empirikus kutatás középpontjában – a saját munkáméban negyedszázada-, csak az utóbbi néhány évtizedben kezd igazán feltárulni a pszichopata személyiség halálos rejtelme.

 

 „A jó emberek ritkán gyanakvóak: nem tudják elképzelni, hogy mások olyan dolgokat művelnek, amire ők maguk nem lennének képesek. A hétköznapi megoldásokat általában helyesnek fogadják el, és a dolgot annyiban hagyják. Ugyanígy a normálisak a pszichopatát hajlamosak olyan szörnyűségnek elképzelni a megjelenésében is, mint amilyen a lelkében, ami az igazságtól végeláthatatlan messzeségben áll… A valós élet e szörnyetegei viselkedésükben és modorukban általában normálisabbnak látszanak, mint valóban normális testvéreik. Az erényről meggyőzőbb képet mutatnak, mint maga az erény; éppen úgy, ahogy a viaszból készült rózsabimbó vagy a műanyagbarack tökéletesebbnek tűnik a szem számára, többnek, mint amilyennek a tökéletlen eredeti alapján az elme szerint egy rózsabimbónak vagy egy baracknak lennie kellene.”

                                                                                  William March: The Bad Seed

 

 Ezeknek a gyakran megnyerő modorú – de mindig életveszélyes – egyéneknek klinikai elnevezése: pszichopaták. A lelkiismeret döbbenetese hiánya fémjelzi őket, tevékenységük nem egyéb, mint a másik ember kárára történő önös vágykiélés. Sokan börtönben vannak, sokan azonban nem. Mindannyian jóval többet vesznek el, mint amennyit adnak.

 

Ahhoz, hogy fogalmat alkossunk a probléma méreteiről, gondoljunk bele, hogy Észak-Amerikában óvatos becslések szerint legalább kétmillió pszichopata él, s csak New York lakosai között nem kevesebb, mint százezer. Távolról sem ezoterikus, alig néhány embert érintő, elszigetelt problémáról van szó tehát. A pszichopátia gyakorlatilag mindnyájunkat érint.

 

Azt is vegyük figyelembe, hogy a pszichopátia előfordulása társadalmunkban ugyanakkora, mint a szkizofréniáé, ezé a pusztító elmebetegségé, amely betegnek és hozzátartozónak egyaránt szívszorító gyötrelmet okoz. Azonban a szkizofréniával járó egyéni fájdalom és gyötrődés elenyésző ahhoz a kiterjedt magánéleti, társadalmi és gazdasági mészárláshoz képest, amit a pszichopaták garázdálkodása okoz. Ténykedésük messzire hat, és valamilyen módon szinte mindenkit érint.

 

 A pszichopátia legnyilvánvalóbb- ám közel sem az egyetlen – kifejeződése a társadalmi szabályok leplezetlen és vétkes áthágása. Nem meglepő, hogy számos pszichopata bűnöző, de sokan elkerülik a börtönt, és kellemes modorukkal, kaméleonszerű képességeikkel végigtarolják a társadalmat, tönkretett életeket hagynak maguk után.

 

A kirakós játék e darabkáiból egy én-centrikus, érzéketlen és kíméletlen ember képe rajzolódik ki, akiből teljesen hiányzik az empátia és az a képesség, hogy másokkal meleg érzelmi kapcsolatot teremtsen, egy olyan emberé, akit nem korlátoz a lelkiismeret visszatartó ereje. Ha végiggondoljuk, rájövünk, hogy ez a kép éppen azokat a tulajdonságokat nélkülözi, amelyek lehetővé teszik, hogy emberek társadalmi harmóniában élhessenek.

 

Azonban a pszichopata gyilkosok, az elfogadott jogi és pszichiátriai normák szerint, nem őrültek. Cselekedeteik nem a háborodott elme következményei, hanem a hideg, számító racionalitásé, amelyhez a másokkal gondolkodó, érző emberi lényekként való bánás képességének hátborzongató hiánya párosul. Ez a morálisan felfoghatatlan magatartás, amelyet egy látszólag normális ember tanúsít, a zavarodottság és tehetetlenség érzését kelti bennünk.

 

A pszichopaták többsége anélkül űzi a mesterségét, hogy embereket gyilkolna.  

 

Ha túlzott figyelmet szentelünk magatartásuk legbrutálisabb és a hírérték szempontjából legérdekesebb példáinak, fennáll a veszélye, hogy nem látjuk meg a kép egészét: azokat a pszichopatákat, akik nem ölnek, de mindennapi életünkre személyes hatást gyakorolnak. Sokkal nagyobb az esélye, hogy az életünk során megtakarított pénzünk egy sima modorú szélhámos miatt odavész, mint annak, hogy egy hideg tekintetű gyilkos kioltja az életünket.

 

Mindazonáltal a nagy horderejű esetek igen hasznosak. Jellemzően dokumentáltak, figyelmeztetve bennünket, hogy léteznek ilyen emberek, és hogy mielőtt elfogták őket, éppen olyan emberek rokonai, szomszédjai vagy munkatársai voltak, mint amilyenek mi vagyunk. Ezenkívül ezek a példák rávilágítanak egy félelmetes és megdöbbentő motívumra is, amely minden pszichopata esettörténetén végigvonul: az arra való mélyen felkavaró képtelenségükre, hogy törődjenek a mások által átélt fájdalommal és szenvedéssel: röviden az empátia, azaz a szeretet előfeltételének teljes hiányára.

 

Igaz, hogy egyes pszichopaták gyerekkorát a fizikai abúzus mellett anyagi és érzelmi depriváció jellemezte, azonban minden zaklatott családi előéletű felnőtt pszichopatára jut egy olyan, aki minden jel szerint meleg és gondoskodó családi légkörben élt.

 

Arra, hogy miért és hogyan alakul ki a pszichopátia, a magyarázat mélyebb és nehezebben megfogható.

 

Ha ugyanis nem vesszük észre őket, elkerülhetetlenül az áldozataik leszünk, egyénileg és társadalmi szinten egyaránt.

 

 

 „Kiválaszt téged, a szavaival lefegyverez, a jelenlétével irányít. Elbűvöl a szellemességével és a terveivel. Kellemesen töltöd vele az időt, de mindig benyújtja a számlát. Mosolyog és megtéveszt, a tekintetével megrémiszt. És amikor kiélte magát veled – s ezt fogja tenni – otthagy, és magával viszi az ártatlanságod és a büszkeséged. Sokkal szomorúbb leszel, de nem sokkal bölcsebb, és sokáig töprengsz majd, hogy mi történt, mit tettél rosszul. Ha pedig a hozzá hasonlóak közül egy másik kopogtat nálad, vajon ajtót nyitsz-e?”

           

                                                                                               Részlet egy tanulmányból aláírás:

                                                                                              „ Egy börtönben ülő pszichopata”

 

 

 A legtöbb ember számára a témát övező zavart és bizonytalanságot eleve maga a pszichopátia kifejezés okozza. Szó szerinti jelentése „a lélek betegsége” (psyche = „lélek”, pathos = „betegség”). Ez a jelentés még mindig megtalálható egyes szótárakban. A zavart fokozza, hogy a kifejezést a média az „elmebeteg” vagy „őrült” szavak értelmében használja.

 

A pszichopátia nem értelmezhető az elmebetegségről alkotott hagyományos fogalmi keretek között. A pszichopaták nem dezorientáltak és nem veszítik el kapcsolatukat a valósággal, továbbá nincsenek a legtöbb egyéb elmezavarra jellemző téveszméik, hallucinációik, valamint intenzív személyes gyötrődést sem élnek át. A pszichotikus egyénektől eltérően, a pszichopaták racionálisak és tudatában vannak, mit miért tesznek. Magatartásuk szabadon gyakorolt választás eredménye.

 

 

Számos kutató, klinikus és szerző a pszichopata és szociopata terminusokat egymás szinonimájaként használja. Például Thomas Harris A bárányok hallgatnak című könyvében Hannibal Lectert mint „tökéletes szociopatát” írta le, míg a filmváltozat forgatókönyvírója „ tökéletes pszichopatának” nevezi.

Néha azért használják a szociopátia kifejezést, mert kevésbé keverhető össze a pszichoticizmussal, avagy elmezavarral, mint a pszichopátia.

 

 

Egyes klinikusok és kutatók – csakúgy, mint a szociológusok és a kriminológusok többsége - , akik szerint a szindróma kialakulásában teljes egészében a társadalmi erők játszanak szerepet, a szociopátia kifejezést részesítik előnyben, míg azok – köztük e könyv szerzője –, akik úgy érzik, hogy pszichológiai, biológiai és genetikai tényezők szintén hozzájárulnak a szindróma kifejlődéséhez, általában a pszichopata terminust használják.

 

 

„A {pszichopata} nem ismeri azokat a primer tényeket és adatokat, amelyeket személyes értékeknek nevezhetnénk, és teljes mértékben képtelen az ilyen dolgok megértésére. Lehetetlen számára, hogy akár csak minimális érdeklődést mutasson az emberiség tragédiája, öröme és küzdelme iránt, amelyet a komoly irodalmi és képzőművészeti alkotások ábrázolnak. Mindezzel szemben a valós életben is közömbös. A szépség és csúnyaság – kivéve felszínes értelemben -, a jóság, a gonoszság, a szeretet, a borzalom és a humor semmilyen valós jelentőséggel nem bír számára, és nem tudja megindítani. Arra sem képes, hogy észrevegye mások megindultságát. Olyan ez, mintha színvak lenne – dacára éleseszűségének – az emberi lét ezen aspektusával szemben. Mindez számára megmagyarázhatatlan, mivel tudatkörében nincs semmi, amivel összevetve a szakadék áthidalható volna. El tudja ismételni a szavakat, és könnyedén rávágja, hogy érti, és semmilyen módon nem képes ráébredni, hogy nem érti.”

 

 

A hallgatóimmal több, mint tíz éven keresztül dolgoztunk a pszichopaták börtönpopuláción belüli kiszűrését szolgáló eljárásunk tökéletesítésén és finomításán. Az eredmény egy meglehetősen megbízható diagnosztikai eszköz lett, amelynek bármely klinikus vagy kutató hasznát veheti, és amely révén összeállt a pszichopátiának nevezett személyiségzavar gazdagon részletezett profilja. Ez az eszköz a Psychopathy Checklist {a továbbiakban Pszichopátia Szűrőlista} elnevezést viseli. Első ízben vált elérhetővé egy általánosan elfogadott, tudományosan megalapozott, a pszichopátia mérésére és diagnosztizálására szolgáló eszköz. A Pszichopátia Szűrőlistát ma a klinikusok és a kutatók világszerte használják, segítségével meglehetős bizonyossággal tudják megkülönböztetni az igazi pszichopatákat azoktól, akik pusztán áthágják a szabályokat.

Pszichopátia Szűrőlista segítségével anélkül tudunk a pszichopatákról beszélni, hogy szinte alig kockáztatjuk, hogy egyszerű társadalmi devianciát vagy bűnelkövetői magatartást írnánk le, vagy akár tévesen minősítenénk olyan embereket, akiknek egyetlen közös ismérve, hogy törvénysértést követtek el. Ugyanakkor részletes képet kapunk általa a köztünk élő pszichopaták rendellenes személyiségéről.

 

 

Forrás: “Kímélet nélkül”

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.